Ma azt fogom leírni, hogyan basztam meg a haverom feleségét. Ha az olvasók közül valakinek ez a mondat már önmagában túl sok, akkor azt javaslom, ikszelje ki az oldalt, és foglalkozzon másfajta történetekkel. Mert e sorok írójának szilárd meggyőződése, hogy békésebb lenne ez a bolygó, ha a felszínén élő emberek szabadon, és sokkal, de sokkal többet kúrhatnának egymással. Házasság, család, erkölcsök, Szentírás és egyházi avagy társadalmi parancsolatok – nos, ezekkel semmi bajom nincsen. A problémám azzal van, hogy nem cidáztathatok meg egy nőt, akinek láthatóan és érezhetően ugyanaz jár a fejében, mint nekem, csak azért, mert ő nem nekem főzi a vacsorát? Nem nyalhatom ki a fenekét, amikor szinte minden pillantásával azt üzeni felém, hogy “olyan rég élveztem már rá egy faszra, segíts kérlek”, csak azért, mert ő iksz éve elismételt egy bárgyú szöveget a tanácselnöki hivatalban?
Nagyjából ilyen gondolataim voltak Bettivel kapcsolatban is, de azért nem a legelejétől kezdve. Sokat nem beszéltünk egymással, mert mindig csak úgy a haverom közelében álldogált, és figyelte a játszótéren futkározó két kölkét, miközben Zolival dumáltunk, és cigiztünk. Néha felugrottam hozzájuk, és azt hiszem, az egyik ilyen alkalommal kattantam először rá Bettire. Az egyébként slamposan, szinte igénytelenül öltözködő háziasszony nyitott ajtót; valami szarért néztem be Zolihoz, de ott akkor, ahogy megláttam Betti száját az ajtóban, és azt a nyúlott szakadt pólót, ami alól kikandikált a fél válla, és a fésületlen, kócos haját, nos ekkor az a gondolat futott át a fejemen, hogy pont így nézhet ki Betti közvetlenül azután, hogy minden testnyílását zsibbadtra baszták.
Felállt a faszom rá, akkor először, és bár csak pár percig voltam fenn náluk, ez alatt szinte csak őt figyeltem: ahogy bágyadtan lófrál és tesz vesz a lakásban. Mintha minden porcikája azt kiabálná kicsi, zárt háziasszonyi világának, hogy “olyan elhanyagolt és fáradt vagyok. Milyen jó lenne beleülni egy faszba és kitombolni magamból az elmúlt éveket”.
Ezt követően is rendszeresen összefutottam velük, a szokott módon és helyen: a játszótér mellett, ám valami mintha megváltozott volna. Már másként köszöntem neki és ő másképp (mosolyogva és csillogó szemekkel) köszönt vissza. Még mondja nekem valaki, hogy a kimondatlan gondolatainknak nincs hatóereje a másik emberre! Mert napról-napra kevésbé tudtam arra figyelni, hogy haverommal miről is dumálunk, közben ugyanis apró lopott pillantásokkal Bettit néztem. Azt vettem észre magamon, hogy nem tudok egyszerűen csak a vállára pillantani (késő tavasz lévén valamiért mindig olyan pólókat vett eztán fel, ami alól kilibbent a válla vonala), hanem szinte rohamszerűen buggyannak elő belőlem az ilyen belső kirohanások:”Hú, de ráélveznék a válladra”, “Ne a hajadat turkáld a kezeddel, hanem a faszomat verjed!”, “Tudsz róla, hogy a feneked nem ülésre való, hanem hogy napjában tízszer kinyaljam?”. Vagy éppen, amikor egy másik anyukával beszélgetett, és a száját néztem: “Ha most megállíthatnám az időt, és a nyitott szádba beleverném a gecit, akkor nagyon csodálkoznál, ha mondat közben újraindítanám a filmet”.
És akkor pár hét múlva bekövetkezett a csoda. Egyik délelőtt összefutottam vele a lakásuk előtt, váltottunk néhány felületes mondatot, és az egyik mondatom közben finoman megsimítottam a karját (naná hogy ujjatlan pólóban volt). De nem a tenyeremmel, hanem a kézfejemmel, ami azt jelenti: “tudom, hogy gyengédségre vágysz, te elhagyatott kis borjú”, és éreztem, hogy Betti pillanatra összerándul az idegen érintéstől. Ám mélyen a szemeibe nézve valami egészen mást fedeztem fel, valamit, ami pár másodperc múlva utat is tört magának vastag ajkai között. Már éppen egy lépéssel távolodni akartam tőle, és elköszönni, azonban hirtelen belém fojtotta “na akkor sziámat”.
– Nem innál egy kávét?
– De csak ha nem zavarok…
– Ugyan…miben zavarnál? – és ez az utolsó mondata betett nekem. Mert az elhanyagolt háziasszony torkában a mondattal együtt megjelent egy olyan tónus, amely egyszerre fejezte ki Betti mélységes elhagyatottságát, de azt is, hogy most ebben a percben én rám vágyik. A vérforraló hanglejtés hatása alatt tettem meg a két emeletnyi lépcsőt, mögötte haladva a teste összes szegletét végig pásztázva; gondolatban végig nyaltam a lányt a szandáljából kikandikáló lábujjkáitól egészen a füle tövéig. Amíg az ajtónál a kulcsokkal babrált, pont olyan közel álltam hozzá, hogyha ott helyben elélvezek, akkor a geci már a fenekére fröccsent volna.
A konyhába ment, én pedig a szobában leültem a még mindig bevetetlen ágyuk szélére. – Hogy iszod a kávét? – kérdezte odakintről. – Nekem mindegy – válaszoltam félhangosan, jól tudva, hogy ez a válasz nem lesz neki elég, és át fog jönni némi “pontosításért”. Így is lett, meglátott az ágy szélén, félig fekve- könyökölve, és kacéran elmosolyodott.
– Bocs’ a kuplerájért – mondta, de szavaiban semmi bocsánatkérő jelleg nem volt, sokkal inkább azt hallottam ki belőle, hogy “ugye tudod, hogy az ágyamban fekszel.?”. Hogy mennyire igazam van, az is bizonyítja, hogy leült mellém. A lábait”ikszben” keresztbe tette, rájuk könyökölt, és még egyszer megkérdezte, mélyen a szemembe nézve: “Szóval, akkor hogy kéred a kávét?” – majd szélesen, de fínoman elmosolyodott.
Belesimítottam a hajába, és ahogy közel hajoltam hozzá, a lehető legegyszerűbb hangomon annyit mondtam:“Mindent bele”.
Győzelem. Mert amilyen gagyi, operettszínészi volt ez az utolsó mondat, csodálkoztam, hogy nem áll fel, és megy vissza a konyhába kávét kavircolni. Nem, Betti még szélesebben elmosolyodott, és a szemembe nézett, én pedig finoman átöleltem, majd amikor fejét is felemelte – még mindig a mosollyal a száján – gyengén, de határozottan elkezdtem csókolni. Nagyon finom szája van, enyhén “pókharapó” formájú, de nem zavaróan. A nyelve tűzforró volt, az ajkai pedig feszesen siklottak az enyéimen, közben az orrán át nagyon halkan elindult egy eddig nem hallot, ütemes szuszogás, ami mintha ezt üzente volna: “csináljuk már azt, amit mindketten régóta akarunk!”. Persze, jól tudom, hogy ilyen szituban a női agy ellentmondások között vergődik- bármennyire is szeretne a női pina a fasz foglalataként vergődni – , így már számítottam a következő mondatra, amit Betti lehajtott fejjel dorombolt.
– Úristen, mit csinálunk…?
– Amit kell – mondtam, és felemeltem a fejét, hogy újból lesmárolhassam. Megragadtam a jobb kezét és nekitapasztottam a faszomnak, ami ekkorra már szinte átszakította vékony nyári rövidnadrágomat. Erősen szorítottam a kezét, és finoman morzsolgatni kezdtem, amire ő néhány másodperc múlva olyan erősen markolt bele a faszomba, hogy szinte azt éreztem, ebben a pillanatban a vérereiben nem is vér,, hanem geci áramlik föl-le.
Ledöntöttem Bettit az ágyra, és miközben napirendre kerítettem a vállának csókolgatását, bal kezemmel finoman a feneke alá nyúltam. Szerencsémre. “Nincs rajta bugyi” – villant át a felismerés az agyamon, valamint az a “költöi kép”, hogy Betti pinájából áramló szaft, és annak illata most szabadon cirkulál a feneke árkában, bő nyári nadrágja folyósóin, valamint az áporodott levegőjű, az éjszakai elhagyatottság vágyakkal teli sóhajaitól ki-nem-szellőztetett szoba légterében. Szinte tébolyultan csúsztam le térdre a padlóra, és ezzel a mozdulattal gyöngéden, de határozottan húztam le róla a nadrágot. Combjai izmában ugyan éreztem némi ellenállást, amikor bal lábát felemeltem, és a vállamra hajtottam, ezért először mindkét kezemmel Betti két oldalát fogtam meg, mintegy jelezve remegő teste, pinája felé, hogy “szorosan foglak, nem engedlek el, biztonságban vagy, nyugi, olyan helyre foglak nemsokára ültetni, ahol VÉGRE igazán jól érezheted magad.”.
Eközben a számmal megkerestem a vállamon tekergő lábfejét, és finoman harapdálni kezdtem talpa belső oldalát. Betti egyre hangosabban zihált, ám a testében éreztem még némi zárkózottságot, így hát bal kezemet a csiklója fölé tettem, hüvelykujjamat pedig a hüvelye bejárata elé. Mintha egy rég látott kedves ismerős állna az ajtódban, egy csokor rózsával – közöltem Betti egész lényével, de legfőképpen bozontos pinájával.
Pár másodpercig a lábujjait kezdtem nyalogatni, szopogatni – felhúztam a magasba ehhez a másik lábát is – míg az egész lábfeje tiszta nyál nem volt már. Szinte észre sem vettem, milyen hangokat ad ki eközben haverom kalandra éhes felesége.
“Hhhhhhhmmmmmmhhee……űűűűű…üü…hhaő…mmmmmmmmmmmmmmmmha…”
De mintha nem is a csukott szemei alól öt centivel hangzott volna ez a nyögdécselés (pedig tényleg vastag húsú szájából jött ki), hanem lentről: kócós pinája legmélyéről,mintha valami titkosan rejtjelezett nyelven valaki azt kiáltaná kifelé: “valaki foglalkozzon most velem egy jó ideig, CSAK VELEM!!”.
Csak egyetlen másodpercig tétováztam,, hgy fenntről lefelé kezdjem, avagy alulról….
Orromat mélyen belenyomtam Betty szaftos hüvelyébe, nyelvem hegyével pedig lassan megkerestem segglyukát, és finoman beleböktem. Akad olyan lány, akinél egy ilyen mozzanat végzetes összerándulást és bezárkózást okozna – főleg azoknál, akiket még soha nem “húztak karóba” – ám valahogy bíztam Bettiben. Az igazat megvallva, valahogy olyan finoman és meghitten indult ez az egész, hogy meg sem fordult a fejemben a seggbe-kúrás, ezzel inkább azt akartam valahogy suggalni Betti remegő teste felé, hogy “minden porcikádat, minden nyílásodat egyszerre szeretem és élvezem”. Úgy tűnt, a lány is inkább azzal volt elfoglalva, hogy a csiklóját alulról masszírozó – és édeskés pinaszagát mélyen szippantó – orrom körvonalait “térképezze fel”; mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy mindkét kezével a fejembe kapaszkodott, és egyre vadabbul kezdte borzolni a hajamat.
Három-négy percig nyaltam Bettit, finoman válogatva a csikló, a hüvelynyílás és segglyuk hármas étlapjáról. Közben azon vettem észre magam, hogy nincs szándékomban megujjazni őt, mintha minden előkészülő munkálkodásomat csakis arra a pillanatra hegyezném ki, amit mámorban úszó arckifejezéséből ítélve annyira vár: hogy beletoljam a faszomat. Ezt a pillanatot pedig nem fogom turkálással elrontani, pedig ha valaki igazán szereti megujjazni a nőket, az én vagyok: moziban, erdei séta közben fa tövénél, tömött BKV-járaton, egyetemi iskolapadban….
És ezen a helyen eszembe is jutott a faszom, amelyet “hirtelen összefüggésbe hoztam” Betti résnyire nyitott, hörgő szájával. Villámgyorsan letoltam a nadrágomat, és pontosan Betti feje mellé ültem fel az ágyra. Annyi ideje sem volt az agyamnak, hogy a “vajon most mit csinál” kérdés átcikázzon rajta, avagy a szemeim meglássák az ágaskodó fasz végén gyöngyöző előnedvet: a teljesen átszaftosodott és kitágult háziasszony egyetlen ívelt mozdulattal rábukott a faszomra, és szinte tövig nyelte.
– Aaaaggghhhhhhhhhaaaa….fffssszzzhhhaaaaaaa…….uuuhhhhhh…. geci…. – tört fel a torkomból a kontrollálhatatlan hangvulkán, ahogy a szoros, forró gyűrű-érzet fel-le szánkázott a faszom oldalán. Bal kezemmel támasztottam magam, így csak a jobbal tudtam beletúrni Betti csapzott, hosszú fekete hajába. Olyan hosszú a haja, hogy nem is láttam, mit csinál, és pont ettől volt olyan vadító az egész, pláne, amikor egyszer csak azt éreztem, hogy kezével gyengéden a heréim alá nyúl. Még hangosabban kezdtem üvölteni, és éreztem, hogy másodperceken belül elélvezek, ha ezt így folytatja. Gyengéden elemeltem hát a fejét, és annyi időt sem hagyva neki, hogy lenyelje a nyálát, egy forró csókkal köszöntem meg neki az utóbbi hetek legélvezetesebb szopását.
Letéptem magamról a pólót, de az övét – sárga kis nyúlott, agyonmosott divattrikót – rajta hagytam, és hanyatt döntöttem Bettit. Éreztem, hogy itt most semmiféle akrobatikára, hátulról beakasztós, ágyék-csattogós közjátékra, tövig beleülős hüvely-pumpálásra, avagy oldalt-fekvős, pihengetős, “csak-ki-ne-csússzon belőle” művészi pózokra nincsen idő.
És nincs is rá szükség. Betti szeretkezni akart, a szó legegyszerűbb, legtisztább formájában. Ráfeküdtem, és szimplán belevezettem a faszt. Közös felhördülésünk kísérőzenéjével szorosan átkulcsoltuk egymást, én pedig számat homlokára tapasztva baszni kezdtem Zoli haverom hitvesét.
Az igazat megvallva, jó lenne, ha ma is fel tudnám idézni annak a két-három percnek minden pillanatát, minden nyögését, illat-foszlányát… A pillanatot, amikor Betti teste éles pengeváltással megfeszül, és görcsös remegéssel – ám szinte zárt szájú, mély mormogással – körbeélvezi a faszomat. Majd ezzel szinte egyidőben, miután az élvező asszony hátamba mélyedő körmei még hevesebb, egyre gyorsuló lökéseket csalnak elő fenekemből, és ahogy pár másodperc elteltével tébolyult fejhangon hörögve élvezni kezdek. Ágyékom görcsös, szaggatott csattanásokkal vergődik Betti szétázott pinájának, és belső combjának falai között, és eközben agyam szinte Betti buksijáig szeretné spriccelni a faszomból feltörő gecit. Szorosan körbefogva a lány fejét, majd’ tíz másodpercig üvöltöttem a fülébe:
“HHHááááááááá……..ááááááááááá…áááááhhh…..gh…ooooou……vhooooooo……brgghhhhhüüüühhh……..frrrrrrrr…..vhhh…..huhhrrrr……. mmmmmmmmmmmmmhhhhhh”
Pár percig még ebben a drámai végpózban csókolóztunk, a faszom szinte pépes ernyedtségben nyugodt a frissen elélvezett szaftos pinában. Nagyon jól emlékszem erre a percekre, talán azért, mert soha többé nem ismétlődött meg a dolog közöttünk. Meg azért ez a gumi nélküli beleélvezés kissé veszélyes dolog (persze, nem volt gond, mert éppen menstruáció után volt pár nappal. Azért nem hülye…).Nem mondom, hogy innentől kezdve minden más lett, mert azelőtt sem volt sehogy köztem és Betti között, Zolival viszont mintha még el is mélyült volna a köztünk lévő évtizedes haverság. A titok persze titok marad, talán mindörökre. Egyszer talán majd szeretném még egyszer megcsókolni Bettit, mert megérdemelné, ahogy sok minden mást is, szegény…
Majd elfelejtettem: végül azért főzött egy kávét, de talán soha még ilyen gyorsan és ilyen csendben nem ittam meg frissítőt és köszöntem meg vendéglátómnak a kedvességét